1.fejezet: A "Nagy" Találkozás

A nevem Kiss Bianka 18 éves vagyok, Európa szívében születtem és éltem, Magyarországon. Nagyon család centrikus vagyok. Az édesapám fogorvos, anyukám angol tanár és van egy nővérem Dóri, aki az orvosi egyetemre jár és már negyed éves.

Az utolsó két évem rettentő sok tanulással telt, minden héten legalább 3 külön órám volt kémiából és biológiából. A szüleim folyton azt hajtogatták, hogyha orvosi egyetemre akarok járni, oda csak ez az egy út vezet.

Az érettségi utáni nyár a pihenésről és a bulizásról szólt, de egyben izgalmakkal teli volt, mivel júliusban tudtuk meg a felvételi eredményeinket. Felvételt nyertem álmaim egyetemére, a King’s College-ba. Egy bökkenő volt, ez nem az én szeretett országomban volt, hanem az Egyesült királyságban. Ez egy életre szóló lehetőség volt, éppen ezért döntöttünk úgy a barátommal, akivel mellesleg 2,5 éve jártam, hogy véget vetünk a kapcsolatunknak a jövőm érdekében.

Augusztus 25.

-Édes kicsi kincsem! Mindent bepakoltál? – kérdezte aggódva édesanyám.

-Jaj drágám, azt hiszem ezt a kérdést legalább ötvenszer tetted fel neki. – állt mellém az apukám.

-Ne is foglalkozz vele apa. Nem kell aggódni, csak 2órás repülő útra leszek tőletek, bármi történjen csak fel kell pattannom egy repülőre és már itt is lehetek veletek.-nyugtattam meg őket. A gép indulásáig már csak 30perc volt.  Szorosan átöleltem a szüleimet. Még sosem hagytam őket ennyi időre magukra.

-Aztán csak óvatosan a fiúkkal Bia!-kacsintott rám a nővérem.-Tudtommal a angol férfiak igen csak rámenősek tudnak lenni.-tette hozzá.

-Nem a fiúkért megyek Londonba , drága lelkem.-pusziltam meg arcát.

-Mindenki ezt mondja, aztán bummmm…máris szerelmes az illető.-húzott magához jó szorosan.

-Szeretlek titeket! –vettettem rájuk egy utolsó pillantást, majd siettem nehogy lekéssem a gépemet.

Pár órával később, fáradtan szálltam ki a taxiból. Gyönyörű helyen béreltek nekem lakást a szüleim. Csak egy gond volt, még nem láthattam belülről egészen máig.Attól a gondolattól, hogy ők rendezték be a lakásomat rögtön kiment a fáradtság belőlem. Felkaptam a bőröndeimet, majd az ajtóhoz siettem. Zárva találtam. A kulcsom pedig sehol! Felemeltem a telefonomat és tárcsázni kezdtem apát.

-Apa!!!! Nálad maradt a kulcsom!-kiáltottam a telefonba a fejemet fogva.

-Hogy lehetsz ennyire felelőtlen Bianka!

-Köszi, most csak ennyi hiányzott…

-Nyugalom. Telefonálok egyet-kettőt, addig te menj és keress egy kávézót, mert a hangod alapján nagyon rádfér édes lányom.

-Mindig tudod mit kell mondani egy kétségbe esett lánynak.-nevettem.

-Majd hívlak.-tette le.

Ez az Bianka. Harmadjára jársz ezen a környéken, nem lehetsz ennyire szerencsétlen! Szedd össze magad!!!!

Pár perc séta után találtam is egy Starbucks-ot. A két nagy bőröndömmel próbáltam átverekedni magam a fotósok tömegén. – Mi az istent csinálnak itt?- gondoltam magamban. Miután sikerült utat törnöm magamnak, a két, több mázsás utazó ‘szatyrommal’  akartam bemenni a kávézó ajtaján.

-Vigyázat! Vigyázzunk az útból!!- kiabálta a pocakos férfi.Éppen , hogy befértem a bőröndökkel az ajtón , máris a Starbucks előtt találtam magam, a földön fekve. Fellöktek. Szuper. Első nap és máris harci sérüléseket szerzek.

-Jól van hölgyem?- nyújtotta felém férfias kezét, egy sapkás, napszemüveges srác.Felsegített a hideg kőről,majd gyorsan tovább futott. Érdekes módon a paparazzik egy szempillantás alatt tovább álltak. Újból megismételtem bejutni a kávézóba, de most sikerült is. Kikértem a Caramell latte macchiato-mat és kényelembe helyeztem magam egy puffban.

-Micsoda felhajtás!-sóhajtozott egy idősebb hölgy mellettem.

-Ne haragudjon, de megkérdezhetem mi történt itt? Az előbb még alig lehet beférni ide, most meg teljesen kihalt a kávézó.

-Jaj drágám, tudod ezt a jelenséget úgy hívják, hogy hírnév. Mindenhol

rádtalálnak , ha jóképű 21 éves , tehetséges fiú vagy.-mondta.

-Én nem láttam egy hírességet sem.-mosolyogtam.

-Akkor úgy látom  te egy kivételes ifjú hölgy vagy.-kacagott. – Ne haragudj kedveském, de nem esett semi bajod?-fürkészte az arcomon lévő viszonylag nagy horzsolást.

-Azt hiszem életben maradok.-nyugtattam meg. Megcsörrent a telefonom , Apa volt az. Sajnos rossz híreket kellett közölnie. A portás úgy tudta, hogy magammal hozom a kulcsomat, ezért ő majd csak holnap este tér vissza a városba. Szállás után kellett néznem. – Egy utolsó kérdésem lenne..-fordultam újból a nő felé.

-Mondd csak kedvesem!

-Most érkeztem a városba, és történt egy kis baj a kulcsommal, és sürgősen szállás után kéne néznem.Nem tudna mondani egy nagyon közeli szállodát, ahol meg tudnám magam húzni?

-Attól függ mennyire pénztárca barátot szeretnél, mivel itt a belvárosban nagy a felhajtás ilyen téren.

-Egyszer érkezik az ember Londonba tanulni, és egyszer hagyja más országban a lakása kulcsűt, úgyhogy egy éjszakára ez igazán nem számít.

-Ebben az esetben , fordulj majd jobbra és sétálj körülbelül 200 métert és már ott is lesz az éjszakai menedéked.-mosolygott.

-Nagyon hálás vagyok! – köszöntem meg, majd követtem a hölgy utasítását. Sietősre vettem a tempót, mert el kezdett szakadni az eső, persze nálam még esernyő sem volt. Miért is hozna magával az ember az eső országába? Öt perccel később megpillantottam a Soho hotelt. Szinte rohantam be az ajtón az eső elől. Rögtön a recepcióhoz mentem.

-Jó napot!- köszöntem.-Egy szobát szeretnék.

-Üdvözlöm a The Soho Hotel London-ban hölgyem. Meddig kíván tartózkodni?-kérdezte a tölem pár évvel idősebb férfi.

-Csak egy éjszakára.-mosolyogtam.

-Máris utána nézek, hogy van-e szabad szobánk. Áhá, itt is van…Csak egy szabad szobánk van.-nézett rám kissé félve.

-Az tökéletes lesz.-mondtam.

-A két tetőtéri lakosztály közül csak az egyik szabad.De az a probléma, hogy a környéken mára már egy szabad szobánk sincsen, mivel ma óriási koncertet tartanak az O2 arénában.-győzködött,mivel látta , hogy az arcomra van írva, hogy mit is képzeltem én.

-Akkor ebben az esetben nincs mit tennem. –nyújtottam át neki a friss bankkártyámat, amin a ballagásra kapott pénzemet tettem.

-Emanuele felkíséri a szobájába, a bőröndjeit csak hagyja rá.-intett a fiúnak.Szépen megköszöntem a segítségét. Beszálltunk a liftbe. Emanuele-en és rajtam kívul csak egy sapkás fiú szállt be a liftbe. A huszadik emeleten álltunk meg. A felvonóból egyszerre akartunk kilépni a sapkás alakkal.

-Csak utánad .-mondta végül rekettes hangon.

-Köszi.-mondtam, majd kilépve megvártam Emanuele-t. A fiú bevitte a csomagjaimat a gyönyörűséges lakosztályomba. Csak ámultam és bámultam.

 Amikor borravalót akartam adni segítőmnek egyből nemet mondott és mosolyogva távozott.

Pár órával később már be is sötétedett, a jól megérdemelt, szobapincér által hozatott vacsorámat már az ágyamból fogyasztottam el a puha köntösömből.Elaludhattam, mert hirtelen hangos zene riasztott fel. Az órára néztem, már hajnali 3 volt. A köntösömre masnit kötöttem, és átszaladtam a szomszéd lakosztályba, ahonnan a zene szólt. Dörömbölni kezdtem az ajtón, de se kép se hang. Az ajtó egyszer csak kinyitódott. Beléptem a szobába, de nem találtam sehol senkit.   –Hahó! Van itt valaki?-kiabáltam, mivel a zenétől még a saját hangerőmet sem tudtam szabályonzni. Odaléptem az hangfalhoz, amiből a zene dübörgött, és kihúztam a konnektorból. – Végre csend van. –indultam ki a szobából, de egyszer csak valamibe ütköztem, azaz valakibe.

-TE JÓ ÉG!-sikítottam. Mivel a fürdőből egy pucér fiú lépett ki.

-MI AZ ISTEN?!-kiáltotta.Egymásnak ütköztünk. –Te meg ki a franc vagy és mit keresel a szobámban?-kapott a férfiassága elé.

-Ne haragudj! Tényleg nagyon ne haragudj! Én nem akartam betörni, csak a szomszéd szobában vagyok és felkeltem a hangos zenére, és hát átjöttem,hogy megkérjelek, hogy kapcsold ki a zenét, de ekkor nyitva találtam az ajtót és hát,hát ,hát..öö..bejöttem.-motyogtam nagy zavaromban, mivel a fiú elég jól nézett ki.

-Semmi gond, csak egy kissebb szívrohamot okoztál nekem.-nevetett fel.

-Várjunk csak…-gondolkodtam.-Te…Te..Te nem Harry Styles vagy?- tettem fel kérdésem.

-Igazán jó megfigyelő vagy, tekerte magára a törölközőjét.Majd nyújtotta a kezét felém.-És nekem kihez van szerencsém?

-Bianka vagyok, Bianka Kiss. K-val.-pirultam el.

-K-val. Egy életre megjegyzem ígérem. De azt hiszem, te voltál az a lány akit ma véletlenül fellöktem a Starbucksban, de hozzáteszem fel is segítettelek.

-Meglehet.-húztam fel a könyökömön a köntöst, és megmutattam neki a sebemet.

-Rettentően sajnálom, csak tudod az a sok fotós…

-Nem kell mentegetőznöd, megértem.-mosolyogtam.

-Nem kínálhatlak meg esetleg egy pohár vízzel vagy mogyoróval?-kérdezte.Ekkor én akaratlanul is felnevettem. Visszaidézve pucér testét.

-Jaj.. azt hiszem a mogyoró nem volt a legjobb ötlet.-tört ki belőlünk egyszerre a nevetés.

-Azt hiszem ideje mennem.És hidd el rettentően sajnálom, hogy váratlanul állítottam be hozzád.

-Szeretem a hozzád hasonló kellemes meglepetéseket.-pirult el. Az ajtóhoz kísért. –Szép álmokat Bianka, K-val.-mosolyott.Ezután én visszatértem a szobámba.Húsz percent keresztül csak mászkáltam ide-oda ,nem hittem ,hogy ez valaha is megtörténik velem.Majd leültem az ajtónak döntve a fejem.

-Ez most tényleg megtörtént vagy csak álmodom?-tettem fel a kérdést , magamat csipkedve.De ekkor kopogtatásra lettem figyelmes.- Igen?-nyitottam ki az ajtót.Ő állt ott, egy zacskó mogyoróval a kezében.

-Nem zavarok? Nem igazán tudtam aludni…-hajtotta le a fejét Harry Styles.